Gyöngyhalász

A legszebb szó a szótárban: Édesanya,
Nem lelsz hozzá hasonlót sehol, soha,
Kit Anya dajkált, vigasztalt, ölelt,
Attól az embertől boldogabbra nem lelsz.

Ha eltört a mécses, ő vigasztalt meg,
És ha elbotlottál, vajon ki emelt fel?
Szeretőn, féltőn feléd nyújtotta karját,
Szíve összeszorult, ha néha megdorgált.

Óvodába, iskolába naponta elkísért,
Úgy aggódott érted, ha pár percet késtél.
Mert már hazafelé lassabban ballagtál,
Barátaiddal vidáman, játszva elmaradtál.

Azt kérem tőletek, leendő Anyák,
Féltőn szeressétek a Drága Édesanyát!
Tiszteletet adva, érte imádkozva,
Hálát adva Istennek, hogy őt néktek adta.

Testvérem, tudod, hogy érted is szenvedett?
Hogy mindannyiunk bűnéért megfeszíttetett?
És mégis naponta újra és újra,
Felszegezzük Őt a keresztfára!

Tudod, hogy érted is elvérezett?
Megkínzott testébe lándzsát döftek?
Bűnömért, bűnödért ontott drága vért,
Hogy megváltson haláltól, adta Életét.

Óh, Jézus Krisztus, Feltámadott Király,
Szívem, lelkem Téged áldva áld,
Mert húsvét hajnalán feltámadtál,
Bűnöm megbocsájtod, örök élettel ajándékoztál!

Mikor először lépett be az óvoda kapuján,
Toporzékolt, sírt a pici lány.
Szorosan fogta mamája kezét,
Nem engedte volna el, a világ kincseért.

Pár napig ment ez így talán,
De aztán jött sok vigasztaló barát.
Kislányok, kisfiúk egész hada,
A legkitartóbb volt a kis Danika.

Ne sírj, Évike, én majd játszom veled,
Úgyis neked van a legszebb szemed.
És ha a fiúk húzzák szöszke hajad,
Csak kiálts egyet, hogy segíts Danika.

Évike az ovit nagyon megszerette,
Reggelente a mamát szinte siettette.
Hogy elsőnek érjen be az óvodába,
Persze, és hogy játszhasson a kis Danikával.

Danika is alig várta, már a reggelt,
Csokival a zsebében Évikét meglepje.
Felét neked adom, együk meg közösen,
Nemsokára úgyis a feleségem leszel!

Ó, jöjj, Uram, bűnös életembe,
Kérlek, tégy rendet, zavart lelkemben.
Mert csak Te tudod, Te látod, Uram,
Milyen tévelygős, bűnös az utam!

Krisztusom, csak benned bízom ezen a világon,
Rajtad kívül senki nincs , ki meghallgasson.
Tekinteteddel megsimogatsz engem,
Vérző kezeiddel megáldod életem.

Ablakkoppanásra rezzenek,
Isten tudja, hogy ez mi lehet?
Gyorsan kinézek, mi volt az?
Cinegék hada szárnyra kap!

Elfogyott ablakpárkányról a mag?
Máris pótolom, gyertek vissza csak!
Szívem megtelik örömmel titeket látva,
Kedves vendégek vagytok mindég nálam.

Tavasszal felvidítjátok a lelkemet,
Csicsergésetektől megtelik udvar, s a kert.
Postaládámban fészkeltek,
Tojásrakáshoz beleköltöztetek.
Pár hét, s vidáman tátog tizenegy,
Pihe-puha tollú apró cinege.

Évről-évre ismétlődik ez,
Mindég újra várom az őszt s a telet.
Hogy újra és újra jöjjetek,
Isten madarai szeretlek titeket!

Te zúgó fenyves, tombol benned a szél,
Örökzöld lombjaid cibálja szerteszét.
Néha félelemmel töltesz el,
Máskor, ha rád nézek, örül szívem, lelkem.

Oly gyönyörű vagy télen, zúzmarásan,
Mikor rád süt a nap, óh, az már varázslat.
Ezernyi szikrát szór fagyott ruhád,
Csodálatos vagy, te téli világ.

Hóeséskor ágaid hófehérrel telve,
Gyönyörűséggel nézek veled szembe.
Mintha egy hólepte hegycsúcs lennél,
Egész álló napig benned gyönyörködnék.

Menedékül szolgálsz szarvasnak és őznek,
Megtalálják téli lakhelyüket benned.
Szép tollú mátyások rikácsoló hangja
Jelzi, hogy merre jár a lompos farkú róka.

Ó, gyönyörű természet, Istennek csodája,
Óvjad emberfia, gondod legyen rája,
Fű, fa, virág, bogár, gyönyörű madarak,
Vigyázzunk reájuk, hogy megmaradjanak!

Kedves ibolya, szerénység szimbóluma,
Szép kikeletnek kedves kis virága.
Illatod betölti az erdőt és mezőt,
Boldog lesz, aki téged csokorba köt.

Apró gyermekek pici kezükben visznek,
Nőnapra anyjuknak örömet szereznek.
Szerelmesek is szedik, egymásnak adva,
Mert szerintük te vagy a hűségnek virága.

Komoly leányok is, kik lévén szerények,
Csokorszámra szedik, hisz öröm ez nékik.
Ibolyából szőnyeg sok van a mezőben,
De bőven megterem erdő rejtekében.

Óh szerény, kicsi kék s lila virág,
Nyílj ki végre, vár téged a világ,
Hozz rideg szívünkbe fényt és meleget,
Jöjj már el szép tavasz, fáztunk már eleget!