Mikor először lépett be az óvoda kapuján,
Toporzékolt, sírt a pici lány.
Szorosan fogta mamája kezét,
Nem engedte volna el, a világ kincseért.

Pár napig ment ez így talán,
De aztán jött sok vigasztaló barát.
Kislányok, kisfiúk egész hada,
A legkitartóbb volt a kis Danika.

Ne sírj, Évike, én majd játszom veled,
Úgyis neked van a legszebb szemed.
És ha a fiúk húzzák szöszke hajad,
Csak kiálts egyet, hogy segíts Danika.

Évike az ovit nagyon megszerette,
Reggelente a mamát szinte siettette.
Hogy elsőnek érjen be az óvodába,
Persze, és hogy játszhasson a kis Danikával.

Danika is alig várta, már a reggelt,
Csokival a zsebében Évikét meglepje.
Felét neked adom, együk meg közösen,
Nemsokára úgyis a feleségem leszel!