Gyöngyhalász

Csillogó szemű szerelem. Dudazengésben, égzengésben mindenki örömmel táncol a kertek alatti réten.
Hazalátogató emigráns férfi hétfőtől-vasárnapig tartó falumtól örökre búcsúzó tárogató dallamában, a szél erejében, hideg vizes vödrömet merítem az emlékezés harminc méteres kútjába,
Igyunk a győzelemre és bajaink kiagyalóira, kik fekete föld alatt, puha párnán pihennek.
Ne takard el könnyező szemedet! - Köszönöm, hogy hallgattál rám! Az áruló főbe lövi magát... Hány áskálódó birka van minálunk, diktátor és alattomos tolvaj szolga?
Most letolt gatyával könnyebb híveket szerezni, mint Veres Pálné gondolataival.
A nap felé éneklünk, káltunk, sóvárgunk ősrégi lelkünk hullámhosszán.
Integetünk utolsó szerelmünknek a kövesdi kőzúzalékkal felszórt peronon, míg tolató vagonok keserű mozdony-füstje csap kipirult arcunkba, és sietve elhagyjuk az állomást.
Összeragasztjuk a szétvert diktátorok gipszfejét, s berakjuk őket divatos retró múzeumba, hol az emlékezők sírása és Beethoven IX. szimfóniája egyszerre szól.
A sztálini diktatúrának 42 millió áldozata volt Szovjet-Oroszországban. Köztük magyarok is több ezren. És a Rákosi-Kádár koszakban?
Az ő arcaikra nem emlékszik vissza senki. Ne felejtsük el őket! Mi marad belőlük? Egy teljes évszázad döbbenete, az emlékek lepergő rövidfilmjei, valakinek kedves hangjuk, tangóharmonikás dallamuk, szívet zengető letört virágú életük, tétova mosolygásuk, árván maradt gyermekükben tovább örökítő génjeikben, határozott férfias mozdulatuk, vizet adó két kezük, kérges tenyerük simogatása, bátorító szavuk, s az intelem: Légy jó! És "e engedj a fejedre szarni, van neked szád is!"
-"Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít!"-(filmzene)
- A focipálya (életünk színtere) nagy, nem látja át az agy.
A fasiszta-kommunista-kapitalisták - manipulált tömegek közötti agressziója újra felbukkan hétköznapjainkban, a média ismétlő sugalmazásában. Néhányan ráültök a gonoszság küllős kerekére, s pörgetve kicsináljátok azt, akinek nem tetszik a képe.
Ma is így van ez, barátaim!
Lassan áramló folyók ölén középszerűség hever, tehetetlenkedik.
-Az idő nem sürget, csak maga időjelző úr.
-Ég veled Tinocska! Nem tartott sokáig. Isten áldjon!
Az érintetlen természet rendjébe beleavatkoznak durván és normálatlanul.
TÓVIK BŰZLIK A SZENNYVÍZTŐL.
Kreutzer-szonáta szól az ajtó mögül, egy fél szempár tekint ki a párducbőrös szék mögül, befejezetlen marad a dallam. Zsalugáteres ablak, ajtó csapódik.
Valaki távozik a kéményen át az élők sorából, bózsikként.
-Kedvesem parkolópályán sír, teli holdvilágos ég felé bámulva.
-"Senkire másra nem szabad nézned, amíg az én kenyeremet eszed!"-mondja anyád.
Gyertyák imbolygó lángjai vaksötétben, peregnek száraz homokszemek. Kis- és nagyharang egyszerre kondulnak, bevégeztetett. Kalapok rezegve lépcsőn mennek felfelé, valaki követ fekete fejkendőben. Kapuban féllábon álló "gólya" kelleti magát. iklanak gondolák, vöröshajú lány a Rialtón.
Kedvesen sóvárgó nézése titokzatos mosoly a szívemben.
Egy évi gyászmunkában el kell, hogy felejtsem őt.
A híd közepéről kitekintve, fotografáló gépem blendéjébe pillantva varázsos panoráma tárul elém.
Szivárványos nyári záporeső tócsákat tükröz fekete utcaköveken.
Mandolin, gitár, harmonika vidám nevetés kíséretében szól a Földközi-tengeren át.
-Brávó! Brávó! Brávóóó!
Csodálkozó dióbarna szemek, művészi vékony ujjak, mit megfogni nem merek.
A nyomasztó sirokkó-halál Velencében.
Elővigyázatossági rendszabályok: FERTŐTLENÍTÉS!
Kacagások a Varietében, Operában és a Zeneakadémián.
Háttal megy neki az oszlopnak. Halk hangú harangszó reggelente az árkádok alatt, fehér, fekete, szürke galambok totyognak a szemetess téren ennivalóra éhesen!
Átváltás márkáról-lírára, -euróra, halálról-életre; életről-halálra.
Próbáltam telefonon megkérdezni, fertőtlenítik-e szülőfalumat?
-Megtudnám, miért? - kérdezte egy mosolygó tisztviselő.
A kolera és rák elindult hódító útjára Csernobilból Lengyelbe, Palermóból- Nápolyba, most Mahunce és Vanyarc következik.
Egy hajó elfeketedett az irigíségtől, kapzsi lett a kapitány, selyem zsinóron vezeti őt egy meztelen diktátornő.
Zárlat lesz, akárki meglátja! - Patkányok hagyják el a süllyedő hajót! - kiabálja hangosan szőcsövébe egy rikácsoló kommunikátor.
-Mit tanácsol a veszélyre?
-Utazzék el!
-Könyörgök!
A forró leheletű szállodában végeláthatatlan falak mentén fehér pántlikás lányok, bokharai színpompás szőnyegek foszló, repedezett szélein megyek álmomban tovább.
-Óh, Istenem, hová jutottam?
Mindenki a természetes hajszínét vállalja be, - ha teheti - ne piperkőc módjára.
Egy villogó kézitükörbe pillantok! A séróm jó lesz?
Borbélytól egy hajvágást kérek.
-Uraság a fordítottja a lényeg, annak ami.
Kitekintve az ablakon házak kéményei ringatóznak eltűnő hullámok múlékony tetején.
Újra szűk utcákon sétálva látom, füstölik málladozó épületek falait.
Fehér kabátos csuklyás orvosok menekülnek, foszló falragaszokat lenget a szél.
Az ember és művész belső mosolya > fennköltség.
Az öregség örökös fájdalmában a tisztátalanság, békétlenség, elhanyagoltság, fösvénység, szívtelenség egyeseknél.
Nagyanyám, édesanyám bölcs mosolya az aranykeretes fotográfiánkon...
-Jó reggelt!
-Fizetem a számlát és utazom sámánok találkozási helyére, oda, ahol "tangóharmonikaszó méri a messzeséget őseink sírdombjai körül."
Szárnyal egy női szoprán ének valahol. Keresem, kutatom forrását az első szerelemnek.
Tengerpart dűnéjében süpped vándorló lábam, valamikor el kell mennem. Fekete sátrak sziluettjei a fehérlő parton. Keresztbe csíkos ruhájú férfiak tanakodva húzzák lábukat, feléjük lóduló hullámok robajlanak, míg el nem nyeli őket a dal és az elmúlhatatlan tengeri kékség.
Gyermekek birkózva gurulnak eléd-feléd. Hirtelenjében fekete kávévá válik a tengervíz. allgatom a csendjét, az óramutató zörgő járását, szecessziós imamalmok zsongása fülemben.
Élnem döbbenetes és rettenthetetlen.
Száz hegedű lószőr-vonója zizeg a szélben, kalapom elgurul leesve fejemről a pofontól vagy a széltől? Ki tudja már?
A szöveg elfedi a zenét. Kérdőjel, idézet és a többi talán kimerültség, s reggelre nehéz az ébredés otthon.
Ha egy nő bekerül a képbe, két régi jó barát biztosan összeveszik. Befogadás és feloldozás ellentét párja gyűrűzik titkolózó szerelmesek között. Országos versenyen első, gyönyörű népi ének szárnyal pünkösd idején terényi akác-illatos erdőben.
Szállást keres mindenki, de az idegen átutazó ("gyüttment") sem találhat itt megértésre. Nincsen ki befogadja becses, kiművelt személyiségét.
Legalább ti emberek élljatok le beszélgetőtársnak! A ti hitetek cselédjeivel jót cselekedjetek! Lágyítsd meg a hajthatatlanokat! A diktátor hajlamúakat vigye el a sirokkó! Isteni láng eméssze el kétkedéseiket!
Ébreszd fel magyar lelkedet! Szeretettel teli szívet és befogadással teli hajlamot kérek tőletek! Szárnyaljon hazánk felett a titokzatos képzelet!
Bizottság - igazság szaglászat indul és elmismásol mindent.
-Most aztán törődnie kell velem, mert senkim sincs és nem is lesz soha. Kócosom, drágám.
A reménység, bátorításul beköltözik szívünkbe és éveken át biztat.
Várok rá naponta. Hétha ideér, mellém szegődik hű társnak és együtt járjuk a világ útjait örök időkig.
Sosem láthatjuk tisztán, milyen törékeny jóság a szeretetteljes boldogság, ha megtapasztaltuk...