Gyöngyhalász

Csalitosokban
kitartóan zörgettük
nyulak lábnyomát,
s fütyültünk, hogy
meg ne sörétezzenek.

Vad-csikók mindenütt
elfáradtak a fagyon,
mikor kifáradva megálltunk,
szőlőkarók közé szorított
nappal szemünkben,
nyulakkal hátizsákunkban.

Agyunkba tolult az erdő
rémület-kergette madárraja;
Életünk!

Magasságok és mélységek között
itt ülök az esőverte porban.
Tengerikagylóból áramló
ősi vad-vizek távoli zengését
hallgatnám,
egy zöld ablak keretében
Veled.

madárhangú szél
titkokban remény
hajnal hasadtában
folytatódom
egy almafában

mészről pattog
lefelé a fal
védelmezném
szó-bűbájolással
körömszakadtáig
meszelők nyelén is
vér csurog
hogy mossam tisztára
arcom szakadtáig?

Cérna-huzó zárad
Sós rozsdától fárad
Áradó szívem fáj ma
Nevedet éj kiáltja
Ypszilonba botló ének
Ideje múlik a télnek

Zengő cimbalom árván
Sóvárgó mezőre várván
Uszonyát lengeti szépen
Zizegő tulipán fényben
Sárgarigó rikolt fázva
Almám pottyan a zsákba

Zápor jégeső hull rám
Suttognak vitézek vártán
Utak szegélyén pávák
Zörrenő akácok félnek
Sötét árnyékba lépnek
Idefut jóságod, melegséged

Zakatoló hangon zenélnek
Ujlaki kastélyban lustán
Zöld lombú kasicskafák
Ablakod blendenyílásban
Napkorong tűzarany rámában
Kincskereső huzatos sétában
Arcod kipirultan, nagy havazásban.