Vanyarci vénasszonyok, ha összeülnek

Egy komor téli estén,
sötét foltok gyülekeznek,
tető alatt, masina mellett,
asztal körül, hárman is összeülnek,
bőszoknyás, pruszlikos, fejkendős,
nagyszájú öregasszonyok ezek.

Egyik süketebb, mint a másik,
a másik hangosabb, mint az egyik,
fennhangon fújja a magáét mindegyik,
kézzel-lábbal mutogatva magyarázzák,
alig bírom hallgatni, úgy mondják,
a falitányérok is leesnek mindjárt.

Megtárgyalják az aznapi híreket,
ki-kivel, mit, s hol, miért, mennyiért,
vagy szapulnak valakit, vagy dicsérnek,
a régi időkről, s borús jövőről vélekednek,
hol egyetértenek, hangosan nevetgélnek,
vagy sajnálkoznak, hol meg perlekednek.

Egy-egy dologra többször is visszatérnek,
elfelejtvén, hogy már mondták, ismételnek,
napi szokásokról, szomszédokról, távoli dolgokról,
földrengésről, gyógyszerszedésről,
halálról, temetésről, szerelemről, születésről,
több pletykákról, mindenről szót ejtenek.

Ki tőlük ifjabb, annak rejtvény,
amit ők hablatyolnak, annak fele rejtély,
elég furán, hol így, hol úgy,
hol magyarul, hol meg tótul,
vagy a kettő kutyulékául,
ők értik azt csak igazábul.

Ürügy is akad, amiért összeültek,
előttük az asztalon dióhegyek,
törögetnek, pucolgatnak, szemezgetnek,
vödörszám a piacra előkészítgetnek,
oly gyorsan jár kezük s szájuk,
mintha ustorral kényszerítenék rájuk.

Összeülnek ők más okból is,
mindegy az, hogy hol s miért,
csak pletykálkodni való legyen,
ők győznek ott lenni mindenütt,
így megy ez faluhelyen,
hol a pletykás vénasszony bőven terem.

Panaszkodnak, siránkoznak egymásnak,
tán még azt is megvitatják,
kinek mennyi, s merre görbül szőre-szála,
mondanak néha cifrát, de olyat,
jobb nem meghallani aztat,
mert akár még meg is árthat.

Valahogy mégis szeretni valóak,
nem színlelnek, nem takargatnak,
ők igazán hamisítatlanul igazak,
szegényebb lesz nélkülük a világ,
majdan egyszer, ha meghalnak,
egész biztosan hiányozni fognak.

Nem lesz több fekete gúnyás,
sertepertélő nagyszájú boszorkány,
nem születik több belőlük,
kihalnak a régi parasztmamókák,
csak fotókon, s emlékeinkben,
de mégis élni fognak, míg világ a világ.

/Egy unoka/

2004. XII. 1-2.