Gyöngy a csillag, ugy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőllő, fürtösen,
s mint a vizcsepp, hűvösen.
Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik,
a bús földet diszitik.
Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a szíveden.
Göröngy, göröngy,
elporlik, gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva szíveink.
József Attila