Szereplők:

Miska bácsi – cipész
Mari néni – falubeli
Jani bácsi – szomszéd
Fiatalasszony
Hang
Falusi járókelők

Zene

Szín:

cipészműhely Vanyarcon

/Miska bácsi javítja a cipőt, közben fütyörészik/

Mari néni: Jó napot, Miska bácsi!
Miska bácsi: Jó napot! Már megint elnyűtte a cipőjét az a rosszcsont?
Mari néni: Meg tudná javítani, Miska bácsi? Sajnos új cipőre nem telik. És tudja, holnap itt a szenteste. Szeretném, ha az ünnepi asztalra is kerülne valami.
Miska bácsi: /Nézegeti a cipőt, csóválja a fejét./ Hm! Hm! Bizony ezt már nehéz lesz megjavítani, de legyen ez az én karácsonyi ajándékom a kis gazfickónak. Holnap érte jöhet.
Mari néni: Miska bácsi, készül már a karácsonyra?
Miska bácsi: Tudja, amióta a feleségem meghalt és a gyermekeim kirepültek a családi fészekből, azóta magányosan töltöm a szentestét. Istenem! Istenem! Valamikor régen milyen szépek voltak az ünnepek… Együtt volt a család, szikrázó gyertyafény világította be a szobát, a fenyőfa feldíszítve pompázott. A konyhából a karácsonyi disznóhús illata szállt… Mindez már a múlt. Távoliak lettek, megfakultak az emlékek, mint ódon bibliák lapjain a betűk… Egyedül leszek karácsonykor. Egyedül, mint minden évben.
Mari néni: /Tétova mozdulatokkal az ajtó felé hátrál./ Köszönöm, Miska bácsi, köszönöm a jóságát! Adjon a jó Isten békés karácsonyt!
Miska bácsi: Isten áldja magát is!
/Mari néni elmegy./
Miska bácsi: Istenem! Istenem!
/Zene/
/Meggyújtja a petróleumlámpát, a polcról leveszi a bibliát. Lesöpri az asztalt, teát tölt magának, leül a székre, iszik. Lassan olvas, ujjával kíséri a sorokat. A történet Jézus születéséről szól./
– Lám, lám! /Bajszát pödörgeti./ Ha ide jöttek volna, nálam megalhattak volna. Betakartam volna a kisgyereket.
/Megint tölt magának, majd ismét olvasni kezd/
– A napkeleti bölcsek… Édes istenem, …de hisz ha eljönne hozzám Jézus, nem tudnék mit adni neki.
/Elmosolyodik, felkel az asztaltól, odalép a polchoz és levesz egy spárgával összekötött dobozt. Felnyitja és kivesz belőle egy pár apró cipőt./
– Ezeket adnám neki, ha eljönne hozzám látogatóba.
/Visszahelyezi a cipőket a polcra, ismét leül, sóhajtva hajol a könyve fölé. /Zene/ Ujja lecsúszik a könyv lapjáról, szemüvege az orrára csúszik. Elkapja az álom. Sötétedik./
Hang: /magnóról/ Miska bácsi! Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. Ajándékot akarsz adni nekem? Holnap erre fogok járni. Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig és találkozni fogsz velem! De vigyázz! Nem fogom megmondani, ki vagyok! Neked kell felismerned engem!
/Csend. Miska szemét dörzsöli, kintről harangszó /magnó/ hallatszik./
Miska bácsi: Ez csak ő lehetett. /dünnyögve/ Ez Jézus volt. És ha csupán álom volt az egész? Akkor is… Egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. De hogyan ismerem majd fel? Hiszen nem maradt mindörökre kisded. Férfi lett belőle.
/Elmélázik, lehajtja a fejét./
Nagyon jól kell megfigyelnem az utcát, nehogy észrevétlenül elmenjen mellettem!
/Zene. Ül, nézi az utcát. Megvirrad/
– Töltök magamnak egy csésze finom teát karácsonyi reggelimhez.
/Tölt, de fél szemmel az ablakot nézi. Valaki jön az utcán./
Miska bácsi: /izgatottan/ Talán éppen Jézus közeledik!
/Visszalép az ablaktól./
– Nem, nem! Ez csak a szomszéd
/Szomszéd jön a vesszőseprűjével… Miska elfordul az ablaktól./
– Fontosabb dolgom van nekem, semhogy egy szomszédot figyeljek. Fontos vendégre várok, Jézusra.
/Visszafordul az ablakhoz, de a szomszéd még mindig ott áll. Átfagyott kezét dörzsölgeti, fázósan toporog a hidegben. Miska kikopog az ablakon, de a szomszéd nem reagál. Miska kinyitja az ajtót és szólítja.
Miska bácsi: Hé, Jani bácsi!
/Szomszéd felemeli a tekintetét, Miska rámosolyog./
– Gyere, térj be hozzám egy csésze teára! Úgy látom, csontig átjárt a hideg.
/Jani bácsi belép az öreghez./
Jani bácsi: Köszönöm. Nagyon kedves tőled. Igazán nagyon kedves.
/Miska tölt a szomszédnak./
Miska bácsi: Ez a legkevesebb, amit tehetek. Utóvégre karácsony van.
/Jani bácsi szipákol./
Jani bácsi: Vendéget vársz?
Miska bácsi: Hát… Hogy is mondjam? Hallottál Jézusról?
Jani bácsi: Jézus ugyanaz, mint Isten fia, nem?
Miska bácsi: Nos, őt várom ma.
/Jani bácsi meglepődve pillant fel, aztán lassan beletörli az orrát a kabátja ujjába./
Álmodtam talán, vagy valóban egy hang szólt hozzám?! Nem tudom… Az éjjel egy pillanatra úgy éreztem, mintha valaki lett volna a szobámban. Talán „Ő” volt. Azt ígérte, meglátogat, találkozni fog velem, de nekem kell őt felismernem. Ezért lesem állandóan az utcát. Várom, mikor érkezik meg.
Jani bácsi: /Ivás után leteszi a csészét és kifelé indul./ Hát akkor sok szerencsét! ...Köszönöm a teát! /Miska bácsi kikíséri./ Boldog karácsonyt, Miska bácsi!
Miska bácsi: /Viszonozza a köszöntést./ Köszönöm! Köszönöm! Boldog karácsonyt!
/Felfigyel egy szegény fiatalasszonyra, aki sovány, arca fáradt, ruhája kopottas. Karjaiban kisgyermeket tart./
Miska bácsi: Jó napot, fiatalasszony! Gyertek be, melegedjetek fel egy kicsit nálam!
Fiatalasszony: /ijedten összerezzen/ Köszönöm! Nagyon kedves magától. /Belép a műhelybe./
Miska bácsi: /vállat von/ Semmiség. Úgy látom, alaposan átfáztatok. Messzire mentek?
Fiatalasszony: Erdőkürtre. Ott lakik a rokonom, akit meg szeretnék kérni, hogy fogadjon be bennünket, ugyanis a férjem elhagyott.
Miska bácsi: /Közelebb lép hozzá./ Van kenyerem, főzök levest és megebédelünk, jó?
Fiatalasszony: /Büszkén megrázza a fejét./
Miska bácsi: Rendben van, de ennek a kicsinek azért adunk egy kis meleg tejet.
/Kiveszi a gyermeket az édesanyja kezéből, tejet tölt és megitatja a kisdedet./
Miska bácsi: Ni csak! Hát nincs neki cipője!
Fiatalasszony: /keserűen/ Nem volt miből venni neki!
Miska bácsi: /Hosszasan gondolkodik, majd leemeli a polcról azt a kis dobozt, amelyben élete legszebb művét – a két kis cipőt – tartotta, felpróbálja a kisded lábára, tökéletesen illik rá./
– Hát akkor használja őket egészséggel!
Fiatalasszony: Hogyan hálálhatnám meg a jóságát?
Miska bácsi: /Nem felel, az ablaknál áll, az utcát nézi, magában mondja:/ Talán csak nem haladt el Jézus, miközben én a gyereket etettem?
Fiatalasszony: Történt valami?
Miska bácsi: Hallottál Jézusról, aki karácsonykor született?
Fiatalasszony: /bólint/
Miska bácsi: Őt várom. Megígérte, hogy ma meg fog látogatni. Álmomban szólt hozzám.
Fiatalasszony: /Figyelmesen hallgatja, bár nem hiszi el, amit Miska mond. Kedvesen megérinti az öreg kezét./
– Remélem, valóra fog válni! Megérdemli, hogy valóra váljon, már csak azért is, amiért ilyen jó volt hozzám és a gyermekemhez.
/Elmegy, miközben Miska visszaballag az ablakhoz. /ZENE/ Az utcán járókelők járnak, Miska nézi őket, keresi Jézust./
Miska bácsi: Lehet, hogy Jézus már elhaladt erre, csak én nem ismertem fel. Lehet, hogy éppen akkor haladt el az ablak előtt, amikor egy pillanatra elfordítottam a tekintetem.
/ZENE/
/Fölkel, kimegy az ajtó elé, járókelők az utcán, jönnek gyermekek, öregek, vidám és komor arcú emberek ünneplőben. Egyesekre Miska bácsi rámosolyog, másoknak biccent. Beesteledik, leszáll a köd, kevesebb a járókelő. Miska bácsi eszik valamit. Elővesz egy könyvet, leül. Képtelen olvasni./
/bánatosan/ – Csak álom volt az egész. Pedig nagyon akartam hinni benne. Nagyon szerettem volna, hogy meglátogasson engem!
/Sír, leveszi a szemüvegét és megtörli a szemét. Leborul az asztalra, zokog.
Egyszerre megjelenik mindenki, akivel aznap találkozott. Elhaladnak mellette./
Járókelők: Hát nem láttál engem? Tényleg nem láttál engem, Miska bácsi?
Miska bácsi: /Felnéz, kiált./ Kik vagytok? Mondjátok meg, kik vagytok?
Hang: /magnóról/ Éhes voltam, és adtál ennem; szomjas voltam, és adtál innom. Nem volt ruhám, és felruháztál. Amikor ma segítettél az embereken, nemcsak rajtuk segítettél, velem is jót tettél.
/Csend támad. Miska bácsi már nem sír, körülnéz./
Miska bácsi: /Bajszát pödörgeti./ Lám, lám. Szóval mégis itt volt.
/ZENE/ /Csóválgatja a fejét és elmosolyodik./

Utóirat:
„Jézussal elég csak egy igazán bensőségteljes beszélgetést folytatnunk, hogy bizonyságot tegyünk őróla, és ha csak egyszer éreztük is az ő közelségének áldó hatását, ha csak egyszer is meg tudtuk látni, és át tudtuk érezni az ő szellemének mélységét és magasságát: akkor lehetetlen, hogy ne szólítsunk másokat is az ő társaságába, ne hívjunk mindeneket őhozzá, és ne kérjük, hogy maradjon velünk állandóan és táplálja a mi lelkünket a maga beszédével.”