Gyöngyhalász

Felgördült a függöny, az állatok szájtátva bámultak az emelvényre. III. Leonárd király hírnöke volt az.
– Levelet hoztam, a király küldte Nagy Erdélybe.
Szarvas polgármester át is vette a levelet és elkezdte olvasni. Ez állt benne:
„Nagy Erdély polgárai! Örömmel meghívlak titeket palotámba, egy farsangi mulatságra. Remélem, mindenki eljön.
Üdvözlettel: III: Leonárd király”
– Mindjárt itt lesznek a kocsik, amik elvisznek mindenkit a palotába – mondta a hírnök.
Az állatok mind elmentek a bálba, mert féltek a király haragjától. Amikor odaértek a palotához, nagyon elszörnyedtek, mert áradt a bűz az állatmaradványokból, amik egy pár jó lakoma után maradtak meg. Orrukat fogva bementek a palotába, a király elébe.
– Üdvözöllek benneteket! – mondta az uralkodó – Na, nem veszitek föl az álarcotokat?
– De igen, felség – vágott közbe Nyúlné – csak elfelejtettük.
– Á, most már értem. De hát kezdjük most már el a bált. Tücsök koma, Rigó úrfi, zendítsetek rá!
– Felség, ön nem ölt jelmezt? – kérdezte Róka asszonyság.
– Ez nem elég jó jelmez? Csak ünnepekre veszem fel a koronámat és a palástomat.
– De igen, felség, ez remek jelmez! – mentegetőzött Ravaszka, a kis róka.
– Akkor jó. Most szóljon a zene, együnk, igyunk, mulatozzunk!
Sokáig tartott még a mulatság. Mikor hajnali három lett, így szólt a király:
– Most pedig barátaim, leplezzük le egymást!
A kis állatok úgy döntöttek, a király legyen az első.
– Na, jó! – egyezett bele a király.
Azt hitték, hogy nincs is rajta semmilyen jelmez, de féltek a királytól, s így hagyták.
Nem tudták, miért nyúl, de egyszer csak levette a maszkot és kiderült, hogy ő nem is Leonárd király, hanem Vahúr, a kutyák királya. Mindenki nagyot nevetett. Cserélt a két király. Vége lett a bálnak, s vége a mondának.

Te zúgó fenyves, tombol benned a szél,
Örökzöld lombjaid cibálja szerteszét.
Néha félelemmel töltesz el,
Máskor, ha rád nézek, örül szívem, lelkem.

Oly gyönyörű vagy télen, zúzmarásan,
Mikor rád süt a nap, óh, az már varázslat.
Ezernyi szikrát szór fagyott ruhád,
Csodálatos vagy, te téli világ.

Hóeséskor ágaid hófehérrel telve,
Gyönyörűséggel nézek veled szembe.
Mintha egy hólepte hegycsúcs lennél,
Egész álló napig benned gyönyörködnék.

Menedékül szolgálsz szarvasnak és őznek,
Megtalálják téli lakhelyüket benned.
Szép tollú mátyások rikácsoló hangja
Jelzi, hogy merre jár a lompos farkú róka.

Ó, gyönyörű természet, Istennek csodája,
Óvjad emberfia, gondod legyen rája,
Fű, fa, virág, bogár, gyönyörű madarak,
Vigyázzunk reájuk, hogy megmaradjanak!

Farsang évszázadok óta a nagy télvégi mulatságok ideje volt. Ez volt az utolsó alkalom a mulatságra, utána következett a húsvétig tartó nagyböjt. Nem maradt ki senki a farsangi időszakot lezáró három napos dőzsölésből, még a legszegényebb zsellér is igyekezett, hogy igazi jó falat kerüljön az asztalára. Még egyszer kitáncolták magukat, s az a lány, aki farsang utolsó napjáig nem ment férjhez, már várhatott őszig.

„Maskarások, bolondok!
Rázzátok a kolompot!
Takarodjon el a tél!
Örvendezzen, aki él!”

Veres Pálné (1815 - 1895)	Veres Pál (1815 - 1889)