Bejelentkezés

Keresés

Gergely-napi szél
Szent György napig él.
József kezessége
Jó év kedvessége.
Fehér Nagycsütörtök
Indán sül meg a tök.
Márciusi por fűnek jó,
Neki fáj márciusi hó.

Locsolom, locsolom
Hadd legyen frissecske,
Hadd legyen a lányából
Szép piros menyecske!

(gyűjtötte Osztroluczki Ingrid, 4. oszt.)

Hamar hát előmbe
Százszor szép leányok,
Piros rózsavizem
Hadd öntözzem rátok.
Aztán nyugodt szívvel,
Innen távozhatok,
Emlékül néhány szép,
Hímes tojást kapok.

(gyűjtötte Incze Klaudia, 4. oszt.)

Birka, barka, berkenye,
Eljött húsvét reggele.
Rózsavizet Erzsónak,
Piros tojást Ferkónak.
(gyűjtötte Franyó Zsanett, 4. oszt.)
rudnay_jozsefneVeres Pálné gyakran járt fürdőhelyekre, ahol népes társaság keretében múlatták az időt. Egy alkalommal, Szliácson Kossuth Lajos is megfordult, a Veres családdal egy időben. A találkozásról így emlékszik meg Rudnay Józsefné, szül. Veres Szilárda, Veres Pálné egyetlen gyermeke: „1847 nyarán (…) mint ötéves gyermek láttam nemzetünk történelmének egyik legkimagaslóbb alakját, Kossuth Lajost (…) Szliácson.

Amidőn Kossuth Lajos a fürdőhelyet elhagyni készült, tiszteletére búcsúlakomát rendeztek. Ő akkor pohárköszöntőt mondott, melyet édesanyám emlékezetből följegyzett. Én azt a róla szóló emlékkönyv szerkesztése közben megtaláltam.

Ezen kézirat megpillantásakor élénken fölelevenült emlékezetemben az akkori lakoma képe: látni véltem édesanyámat fiatal korában kossuth_lajosrózsaszínű ruhát viselve és mintha hallottam volna a poharak összekoccanását és láttam volna azt a Kossuth felé lobogtatott sok zsebkendőt, amelyeket azután a nők szemeikhez vittek, mert nem maradt ott egy szem sem szárazon; sőt még én is zokogni kezdtem anyám hulló könnyeinek láttára.” 

Rövid részlet Kossuth buzdító beszédéből, amit Veres Pálné jegyzett le:

„… egy nemzet ne várjon a véletlentől semmit, annak magának kell tennie, az csak önereje, önvezetése által lehet boldog! Azért uraim, el ne szunnyadjanak; régi átkunkból, a késlekedés átkából, mely akkora súllyal fekszik rajtunk, ki kell bontakoznunk.”

(özv. Rudnay Józsefné Veres Szilárda: Emlékeim 1847-1917)

berczi_karolyBérczy Károly (Balassagyarmat, 1821. márc. 2. – Pest, 1867. dec. 11.): író, újságíró, műfordító, az MTA l. tagja (1859), Puskin Anyeginjének fordítója, nagyobbrészt Pesten tartózkodik az 1848-1849-es szabadságharc ideje alatt s itt látja leperegni a zűrzavaros, heroikus és tragikus eseményeket. S amint látja és átéli őket, az ő lelkében is zűrzavaros érzések kelnek. Lelkesedése akkor hág tetőpontra, mikor 1849. április 24-én Görgei Artúr honvédserege vonul be a fővárosba. Ekkor írja a Pesti Hírlapba Április 24-én Pesten című költeményét. Június végén e költeménye miatt sürgősen távoznia kell, nehogy a bevonuló osztrákok kezébe kerüljön s baja essék. A hazai megyébe, Nógrádba utazik. Ott húzódik meg sógorának, korán elhalt nővére, Anasztázia férjének, Novák János vanyarci orvosnak házánál, ahol a napló tanúsága szerint több,  mint egy hónapot tölt.

Részlet a naplóból:

Vanyarc, 1849. július 12.

Három napot egy barátomnál töltve, egy hét óta vagyok itt, számkivetésem elhagyott helyén, a legnagyobb magányban. Sokszor egész nap elmúlik, hogy hangot alig hallok s néma szobámban az egyhangú légydongást és órapercegést hallgatom. - - Minap a tiszteletes látogatott meg, de szörnyű unalmas lehettem, mert a falusi szokott hosszú látogatási rendszer dacára rövid félóra múlva elment. Minden hírtől annyira el vagyok zárva, hogy hazánk s fővárosunk állapotáról legkisebbet sem tudhatok. Minden társaságom: a könyvek, a vidék és kísérő hű ebem. A hozott kevés könyvvel úgy gazdálkodom, mint élelmével az, ki tört hajóval kopár szigetre vettetett (…) - A falu, bár maga hegyek közé süppedt, csinos vidékkel bír s egy dombról meglehetős kilátást nyújt. E dombról én minden este a táj felé nézek, hol képzetemben Buda hegyei emelkednek…

(Nyugat 1935./3. Balogh Károly: Bérczy Károly ismeretlen naplója)

 

Süvegemen nemzetiszín rózsa,
Ajakamon édes babám csókja;
Ne félj, babám, nem megyek világra:
Nemzetemnek vagyok katonája.
Nem kerestek engemet kötéllel;
Zászló alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!
Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne;
Van nekem még öt-hat garajcárom...
Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom.

Fölnyergelem szürke paripámat;
Fegyveremre senki se tart számot,
Senkié sem, igaz keresményem:
Azt vegye hát el valaki tőlem!
Olyan marsra lábam se billentem,
Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem:
De a szabadságért, ha egy íznyi,
Talpon állok mindhalálig víni.

/1848. április/

Testvérem, tudod, hogy érted is szenvedett?
Hogy mindannyiunk bűnéért megfeszíttetett?
És mégis naponta újra és újra,
Felszegezzük Őt a keresztfára!

Tudod, hogy érted is elvérezett?
Megkínzott testébe lándzsát döftek?
Bűnömért, bűnödért ontott drága vért,
Hogy megváltson haláltól, adta Életét.

Óh, Jézus Krisztus, Feltámadott Király,
Szívem, lelkem Téged áldva áld,
Mert húsvét hajnalán feltámadtál,
Bűnöm megbocsájtod, örök élettel ajándékoztál!

És hétfőn ment a locsolás, a locsolkodás. Hát ugye a lányok elbújtak, elrejtőzködtek, a legények jönnek locsolkodni. Amelyik lányt nem jöttek locsolni, akkor lesett ki a kapun, hogy mikor jönnek. De hát az rendszeresen úgy volt, amelyik lánynak volt udvarlója, oda elmentek hárman-négyen. De bizony amelyik lánynak nem volt udvarlója, az nagyon szomorúan nézett ki, hogy nem jön senki. Akit nem kerestek, az kijött, hogy lássák. Hogy ő is van a világon.
-És mivel locsoltak a fiúk?
-Amelyik olyan gazember volt, hogy csak csúfságból mentek, az vödör vízzel. Amelyik meg olyan, hogy őszintén, nem gúnyból, nem dacból, nem gőgösködik, az meg olyan, valamikor nem poharak voltak, vizespoharak, hanem vizes bögrék, olyan hét decis vagy fél literes, ilyenekkel locsolkodtak. Azután már később divatba jött, hogy illatos vízzel. De úgyhogy egy üvegből csináltak egy három litert. Egy üvegből. És azután úgy locsolkodtak.
-És mivel kínálták őket a lányok?
-Hát kínálták sonkával, tojással, kaláccsal, borral, de ha olyan volt, hogy komoly volt a locsolólegény, az elfogadta. De amelyik olyan széltoló volt, hogy csak szaladgálni a faluba, azok mentek tovább. Szélhámoskodni. Azután délután volt mulatság, de csak amikor a vecsernyének, délutáni istentiszteletnek vége volt, akkor volt mulatság. De az is csak úgy lehetett, hogy a bíró úr aláírta, meg a tisztelendő úr. Ha az aláírta, hogy lehet. Ha meg az nem írta alá, akkor nem lehetett.

Locsolkodás Apkó Istvánné emlékei alapján (Részlet a Manga János adatközlője voltam című hanganyagból)

Üres vagyok, mint a kifosztott madárfészek.
Halk kedvtelenség füstjét lélegezve csak nézek.
Látom az esővert fákat, szürke felhőket.
Szél rezdülését, s az ablak előtt elmenőket.

Hozzám már nem érnek fel az élet zajai.
Nem vágyom dalokban égve, tán jön még Valaki.
Szívem hamvadó parazsánál Te üldögélsz.
Barázdált arcom símogatva kedvesen mesélsz.

Amikor Krisztus urunk a földön járt, üldözték őt az emberek. Meg akarták őt fogni, hogy megfeszítsék. Bujkált előlük a pusztában, erdőkben, mezőkben, menekült a hegyek közé, de mindenütt a nyomában voltak. Már majdnem utolérték, amikor bemenekült egy barlangba. Ott élt a nyílásában egy nagy pók. Megsajnálta a szegény menekülőt, és gyorsan szőni kezdte a hálóját a nyílás elé. Mikor az üldözők odaértek, be akartak menni a barlangba, hiszen idáig vezetett a nyom. Meglátták, hogy pókháló zárja el a nyílást.
-    Ide nem bújhatott – mondták és továbbnyomultak.
Krisztus urunk így megmenekült. Akkor azt mondta a póknak:
-    Köszönöm, hogy megmentettél. Hálából rád adom a kereszt jelét, hogy különb légy, mint a többi.
Azóta magán hordja Krisztus urunk jelét, és az emberek ezért nevezték el keresztes póknak.

Felöltöztek a fák, virágok
Ünnepi díszbe
Tavasznak tündére jött le a földre.

Minden fát, virágot meglátogatott,
Panaszokat mind meghallgatott,
Vigasztalt, gyógyított, orvosságot adott!

Szerelmes csókját hogyha rálehelte,
Sok apró bimbó
Pattant ki reggelre.

Itt-ott meg néha könnye is kihullott
Harmatcsepp képében
Az ott megmaradott.

Süss fel, nap,
fényes nap,
kertek alatt ludak vannak,
megfagynak.

Süss fel, nap,
fényes nap,
kertek alatt egy kis bárány
majd megfagy.

Süss ki kopasz kert alá,
bújj be hideg föld alá,
süss fel, süss fel,
tavasz napocskája.