Gyöngyhalász

Üres vagyok, mint a kifosztott madárfészek.
Halk kedvtelenség füstjét lélegezve csak nézek.
Látom az esővert fákat, szürke felhőket.
Szél rezdülését, s az ablak előtt elmenőket.

Hozzám már nem érnek fel az élet zajai.
Nem vágyom dalokban égve, tán jön még Valaki.
Szívem hamvadó parazsánál Te üldögélsz.
Barázdált arcom símogatva kedvesen mesélsz.