Sárgul a lomb, lehervadott a mező virága,
A kifáradt természet már téli álmát várja.

Az őszi szél, amerre leng, megzörren a levél,
S azt suttogja, midőn lehull, meghal mind, ami él.

Az enyészet dúló keze lever és eltemet
Százados fát, gyönge bimbót, aggot és gyermeket.

Múlandó itt alant minden, öröm és a bánat,
A hatalom s örök élet, Uram, csak tenálad.

Engemet is az időnek gyors folyama ragad,
S egykor mi most vonz, kecsegtet, tőlem mind elmarad.

Tudom, hogy a halálrévet ki nem kerülhetem!
Óh, hogy áldva érjek oda, segélj jó Istenem!

Add, a hitnek gyümölcseit, hordja éltem fája,
S az igazság és szeretet legyen koronája.

Majd ha jön az ősz, a vénkor, ott is szép lesz napom,
Őszült fővel is szent neved boldogan áldhatom.