Elment, elköszönt végleg.
Minket örökre itt hagyott
Tudom, majd egyszer egy szép napon,
Elfogadom, nincs már és megszokom.

De most még nehéz, kínoz a fájdalom,
Ahogy ő távozott, hitem is elhagyott,
Könnyeimmel hullva arcomon, némán távozott,
Könnyeimbe temetkezve némán hallgatok.

De még arca szemem előtt,
És annak jeges hidegét kezemen érzem,
Koporsóban van megvetve ágya,
Ugyan létezik-e, hogy lesz örök álma?

Még fülembe hasít a fájdalmas jajgatás,
És bennem csak tombol a düh, hogy semmit nem teszek,
És könny közt némán vártam, a halált,
Mely papánk számára megváltás volt már.

El kell köszönnöm, engednem a jéghideg kezet,
El kell temetni azt az embert, kit annyira szerettem,
Apámként tisztelve búcsúztam tőle,
De feledni nem fogom sosem.