Bejelentkezés

Keresés

Minden ősszel a mogorva szaloncukorgyártó, Nagy Kázmér új ötleteket keresett, hogy karácsony előtt minél több édességet el tudjon adni. Eddig minden évben sikerült valami új és különleges receptet találnia, de idén semmi sem alakult jól. Hiába próbálkozott, nem sikerült a diós, a zselés, a rumos cukorkának új ízt varázsolni.
Azon gondolkozott, mire ez a nagy felhajtás! Minek találjon ki új ízeket? A válasz egyszerű volt: minél több pénze legyen. Pedig Nagy Kázmérnak már semmi szüksége nem volt több pénzre.
Egy reggel, mikor ezen morfondírozott és egy zacskó cukorkát kóstolgatott, szembejött vele egy fázós, apró kisgyerek. Vágyakozva nézett a halom édességre. Nagy Kázmérnak morc természete ellenére jó szíve volt, és megkínálta, mire a kisfiú csak ennyit mondott:
−Három testvérem van.
Kázmér hát adott még három cukrot. A kisfiú erre:
−Van két unokatestvérem.
A szaloncukorgyártó milliomos egy kissé bosszúsan, de még megtoldotta kettővel, ám a kisfiú nem ment tovább:
−Egy árvaházban lakom negyvenedmagammal.
Ez már Kázmérnak is sok volt. Ezt már nem hihette el, ez a falánk gyerek biztosan hazudik, hogy még többet kapjon.
−Ne beszélj itt összevissza, te fiú! Menj a dolgodra!
De azonnal meg is bánta, amit mondott és fordult a gyerek után, aki a sarkon úgy eltűnt, mintha sose lett volna. Kázmér utána… és döbbenten vette észre, hogy a fiúcska valóban egy árvaház kapuján ment be. Kázmér ide is követte és egyre keserűbb lett a szíve, amiért elkergette a kisfiút. Odabent csodálkozó gyermekszemek néztek a bácsira.
Kázmér, ahogy ott álldogált, egyre biztosabb volt benne, hogy milyen lesz az idei különleges szaloncukor.
Hazasietett és becsomagolt negyven darab egyszerű zselés cukorkát, mindegyiket egy-egy nagy címletű bankjegybe, majd selyempapírba, és elvitte őket az árvaházba.
A gyerekek örömét látva a mogorva milliomos úgy érezte, még sosem volt ilyen könnyű a szíve karácsonykor…