Bejelentkezés

Keresés

…és a levest is, a húslevest megfőzték úgy, hogy a szent karácsony napja, karácsony másodnapja, hogy az meg legyen szentelve, hogy akkor ne dolgozzunk semmit. És az asztalra volt téve dió, alma, körte, ostya, és azután ezek az ételek, mindegyikből egy darabkát, ahányan voltunk az asztalnál, az almát annyi felé vágtuk, hogy ha valami rossz útra térsz, hogy emlékezzél meg, hogy kivel etted az almát. Ezt kelletett mondani. És volt olyan karácsonyi mák, amelyikkel a gubát szórtuk meg, abból is tettünk az asztalra. És azt meg arra használták ugye, sokszor kapott a tehén tőgygyulladást, úgyhogy ezzel a karácsonyi mákkal meg karácsonyi morzsával, amit letettünk az ostyából, meg mindenből, szoktak parazsat tenni a szemétlapátra, és ezt a morzsát rá. És a tehénnek a tőgye alá ezzel füstöltek, úgyhogy ettől ez a gyulladás elmúlt. Piros kukuricát, na, ezt még kifelejtem, volt olyan piros szemű kukurica, teljesen olyan vérpiros, meg azt is rá. De ez, ha valakinek fájt a foga és be volt dagadva az arca a fogfájástól, arra is használták és arra is jó volt.
Azután ugye jöttek a gyerekek este köszönteni, énekelni, de már nappal is jöttek. Bár most olyan nincsen, nem is járnak a gyerekek most már. A karácsony nem olyan ünnep, nem úgy tartsuk, ez a baj. Most nem tudjuk, hogy az Úr Jézus született, akkor tudtuk! És mentek a felnőttek is énekelni, akkor a tisztelendő úr is járt velünk, úgyhogy házról-házra mentünk, nem úgy, hogy nekünk valamit adjanak, pénzt nem fogadtunk el.
Azután jött az újév. Akkor pedig, akkor is jártak a gyerekek énekelni, akkor is kaptak pénzt is, diót, meg ha közelebbi rokon volt, akkor több pénzt, ha távolabbi rokon volt, kevesebbet. És akkor a harangozó a toronyban énekelt, Tedásnak nevezték, nagyon szép hangja volt neki. Úgyhogy amikor éjfélkor köllötött énekelni, hogy az egyik év zárul, a másik kezdődik, akkor énekelte, hogy „Ez esztendőt megáldjad kegyelmedből, Úristen”. Úgy vártuk, hogy megy a Tedás énekelni, úgy vártuk, hogy énekeljen!