Ne haragudj rám bolondságomért,
Csak szeress, a szívemért, a lelkemért,
Ne haragudj rám, ha olykor vak vagyok,
Én tudom azt, te is szeretsz nagyon.

Viseld el nehéz természetem,
Ne dobj el magadtól sosem,
Várj rám minden nap, minden pillanatban,
Neked is érezned kell, a mi szerelmünk nagy.

Így tizenegy év után a lépcsőn ülve,
Merengek magam elé nézve,
És gondolkozom, megérdemeltelek?
A válaszom az lett: igen, hisz szívből szerettelek.

Újabb tíz év után is itt szeretnék ülni,
És újra föltenni e kérdést,
De már nem magamnak, hanem csak neked,
A válaszod ne legyen más, csak egy szó: igen.