Úgy tűnik százezer éve
vonszolom –
hordozom bús titkaimat:
zord némaságra ítélve
gyötrő
üres magányban, mint a rab.
Mert hallgatni arany! – intett
óvott – hívott –
a józan fáma, s a napok
egyre halkabban
nesztelen peregnek;
mint ujjaink között a homok.
Kit vágy űz, s mégsem énekel…
- Ne nézz sírfeliratára!
„Gyertyáját csend oltotta el;
csak Csend kiált Hallgatásra.”