Gyöngyhalász

(A szavak ereje a tiszta búza)

A szavak üresen konganak.
A szavak életünkről vallanak.
A szavak tiszta vízbe hullanak.
A szavak szerelmesen zsonganak.
A szavak kapcsolatot tartanak,
A szavak öregesen hangzanak.
A szavak megőrzik a holtakat.

1846. október 26., 2. rész

Lelkünket isteni nyugalommal tölti el; buzdító ösztönzést nyújt számunkra, hogy kötelezettségeinket teljesítsük, és magasztosságra törekedjünk; mert érezni akarjuk Istent és ez csak tiszta lélekkel lehetséges; ezt érzi a szívünk. Mily fásultak vagyunk, ha úgy élünk meg egy napot, hogy nem érezzük Istent magunkban; ez egy különös kifejezés, de igaz; mert egész közel érezzük magunkat Istenhez, akkor az iránta való rajongás átjár bennünket.
Örömteljes napom volt, mert átjárt az isten rajongás és Az áhitat órái című elmélkedés olvasása (ami Keresztelő Jánostól származik) még inkább felerősítette ezt; életem legnagyobb feladata, hogy az élénk érzést, a mennyeihez, szellemhez, az igaz vallásossághoz, közelebb vigyem és felébresszem leányom keblében.

Dalmady Győző

1836. február 11-én született Koltán. Megyei árvaszéki elnök, a Kisfaludy Társaság tagja. Pesten kötött benső barátságot Szokoly Viktorral és Győry Vilmossal. 1854-57 között Pesten jogot és államtudományokat hallgatott. Az 1860. nemzeti ébredésben és ifjúsági mozgalmakban hazafias beszédekkel és költeményekkel vett részt. 1861. januárjában Pest megyei aljegyző, áprilisban rendes jegyző. 1861-ben a megyék feloszlatásakor ő is ott hagyta hivatalát és haza ment Csehibe, hol akkor atyja gazdálkodott és 1862. februárjában ügyvédi s márciusában váltóügyvédi consurát tett. A provisorium éveit (1861-66) részint Szirákon Degenfeld Lajos gróf mellett jogi s államtudományi leckék adásával, részint Pesten, mint ügyvédsegéd és Csehiben az apai háznál töltötte. Ezután 1866-ban az első hazai takarékpénztár titkára lett. 1867-ben visszatért a megyéhez, aljegyzője, majd jegyzője lett. Ekkor lett a Kisfaludy Társaság tagja is. 1870-ben a megye főjegyzője lett, majd 1872-ben a megye újraszervezésénél megválasztották árvaszéki elnökké. Első verse Koszorú c. (anyja sírjára) a Szikszói Enyhlapokban jelent meg 1853-ban. Költeményei, műfordításai Heine, Göethe, Beranger, Lamartine, Musset Alfréd, Hugo Viktor és Burns. Számtalan cikke jelent meg szépirodalmi lapokban, folyóiratokban. Budapesten halt meg, 1916. június 30-án.
Veres Pálné lányát, Szilárdát Dalmady is tanította, költészettanra. Verset is írt az akkor 15 éves leánynak, aki így emlékszik erre vissza: „Dalmady akkor jogász volt Pesten, mikor a költészettanra tanított és a magyar irodalmat ismertette meg velem. Ezek az órák nagyon élvezetesek voltak. Én Petőfit annyira ismertem, hogy mertem állítani, bármely költeményéből idézzenek előttem pár sort, én meg tudom mondani, hogy melyik verséből való. A költő összes költeményeinek nagy alaku 1847-iki kiadása mindig zongorámon állott. Egyszer csak fölnyitom és benne ilyen kezdetű költeményt találtam:

Ábrándos lelkű kisleány
Ki a költőt ugy kedveled,
Lelkem, ha nyugpontot keres,
Mily örömmel mulat veled.
A föld, ha megművelve jól,
Kikelti a vetett magot:
Ami csak szép, nagy és nemes,
Szívedben mind felsarjadott.
Égsz és lángolsz. S mi szent e láng!
Benn érzelmid világa van,
De a tüzben csak fényesebb,
És tisztultabb lesz az arany.

Aláírva nem volt, amint elolvastam jó anyámnak mutattam meg. (Dalmady költeményei között találhatjuk ezen verset némi módosítással e címen „A költészet barátnőjének”.) Tudta Dalmady, hogy nálam egy nap sem múlik el, hogy ebből a könyvből ne olvassak s igy ide rejtette e kedves költeményét.”

Amikor olyan serdülők voltunk, jártunk az utcán dalolva, fiúk jöttek, nem volt ilyen világ, mint most. Azután jártunk a fonóba, azután, mikor meg volt fonva, meg fosztani is ott szoktunk tollút, a legények olyan kamasz fiúk, 16-17 évesek, hoztak verebeket be, meg galambot, a tollú ment föl a plafonba. Azután meg szoktak ilyen maskarákat csinálni, voltak valamikor ezek a gubák, ezek a ködmönök, no, ami birkából volt, és akkor azt fölöltöztettük abba a gubába, azután olyan meleg sapkát a fejire, visszájára, és láncra. Úgy vezettük, mint a medvét, és legény volt medvének fölöltözve, de aki vezette, az meg lány volt, akkor volt Vanyarcon négy helyen fonó. No és oda, ahova bementünk, azok a lányokat fogdosták. És akkor már iparkodtak előre bezárni az ajtót, hogy ne tudjunk bemenni, és úgy kiabáltunk be az ablakon, hogy „Szabad a menyasszonnyal bemenni?”, azt hitték, hogy tényleg úgy van. Ez volt az egyik olyan vicc, hogy csináljanak egy kis leheletet a fiatalokba, ne legyenek elszomorodva. Azután meg fölöltöztették a lányokat menyasszonynak, meg menyecskét, meg hát szépen így ünneplő ruhába, lánynak koszorút. És akkor ottan daloltak, táncoltak, és voltak olyan legények, akiknek volt tangóharmonikája, és akkor ottan, azon a tangóharmonikán muzsikáltak, és táncoltak úgy egyik fonóból a másikba. Így ment az élet, nem úgy, mint most, hogy semmi, csak csavarogni a világba! És mikor a fonásnak már vége volt, meg a fosztásnak, akkor csináltunk egy vacsorát. Rendeltünk bort, teát főztünk, azután fánkot sütöttünk, vagy kalácsot, ilyen mákos, diós, meg lekváros patkókat.