Bejelentkezés

Keresés

Amikor olyan serdülők voltunk, jártunk az utcán dalolva, fiúk jöttek, nem volt ilyen világ, mint most. Azután jártunk a fonóba, azután, mikor meg volt fonva, meg fosztani is ott szoktunk tollút, a legények olyan kamasz fiúk, 16-17 évesek, hoztak verebeket be, meg galambot, a tollú ment föl a plafonba. Azután meg szoktak ilyen maskarákat csinálni, voltak valamikor ezek a gubák, ezek a ködmönök, no, ami birkából volt, és akkor azt fölöltöztettük abba a gubába, azután olyan meleg sapkát a fejire, visszájára, és láncra. Úgy vezettük, mint a medvét, és legény volt medvének fölöltözve, de aki vezette, az meg lány volt, akkor volt Vanyarcon négy helyen fonó. No és oda, ahova bementünk, azok a lányokat fogdosták. És akkor már iparkodtak előre bezárni az ajtót, hogy ne tudjunk bemenni, és úgy kiabáltunk be az ablakon, hogy „Szabad a menyasszonnyal bemenni?”, azt hitték, hogy tényleg úgy van. Ez volt az egyik olyan vicc, hogy csináljanak egy kis leheletet a fiatalokba, ne legyenek elszomorodva. Azután meg fölöltöztették a lányokat menyasszonynak, meg menyecskét, meg hát szépen így ünneplő ruhába, lánynak koszorút. És akkor ottan daloltak, táncoltak, és voltak olyan legények, akiknek volt tangóharmonikája, és akkor ottan, azon a tangóharmonikán muzsikáltak, és táncoltak úgy egyik fonóból a másikba. Így ment az élet, nem úgy, mint most, hogy semmi, csak csavarogni a világba! És mikor a fonásnak már vége volt, meg a fosztásnak, akkor csináltunk egy vacsorát. Rendeltünk bort, teát főztünk, azután fánkot sütöttünk, vagy kalácsot, ilyen mákos, diós, meg lekváros patkókat.