Bejelentkezés

Keresés

Szél rengeti lágyan a kerti fa lombját,
Az alkony elége alatt a Dunán;
Pest ködbe merül, zaja messzi morajfát
Már félbe szakítja tücsök s csalogány.
S im ott ülök ujra, hol annyiszor ültem,
Hol hitvesem annyiszor űle velem,
Hol enyhe kedéllyel, örömbe merülten,
Megálda ezerszer a hű szerelem.

Még minden a régi, mosolygani látszik,
Körűlbe az enyhület árnya lebeg;
A fűben előttem a kis fiu játszik,
A lyányka szökellve, kacagva cseveg.
Oh hol vagyon édes anyátok, oh hol van?
Még hallani vélem a bús siri dalt.
Úgy elborulok s tova mind szomorúbban
Érzem, szivem élete puszta, kihalt.

Oh hitvesem árnya a csillagos égben,
Oh gyermekim anyja, tekints le reám!
Emelj fel a búba', ne hagyj el az éjben,
És áldj meg, erősits a földi tusán!
Hű, tiszta szerelmed örök sugarából
Ejtsd vissza szivembe a mennyei fényt!
Vezess ki sötét közönyöm vadonából,
S add vissza hitemnek a régi reményt!

Gyulai Pál

Költő, irodalomtörténész, kritikus. 1826. jan. 25-én született Kolozsvárott.  Apja Gyulay Antal, anyja Gyulayné Hajós Sára. 1845-1848-ig teológiát hallgat a kolozsvári ref. kollégiumban, közben gróf Bethlen János fiainak nevelője. A szabadságharc után több versben gyászolta a nemzet bukását, tiltakozott az önkény és elnyomás ellen. 1848-1853-ig gróf Teleki Domokos titkára (Pesten illetve Gernyeszegen). 1853-ban a fővárosban telepedett le és Pákh Alberttel együtt szerkeszti a Szépirodalmi Lapokat. 1858-ban a kolozsvári ev. ref. főiskola tanárául választotta és szülővárosába költözött, de már 1862-ben, mint Arany János Szépirodalmi Figyelőjének segédszerkesztője újra visszatér Budapestre. Az Akadémia még 1858-ban, a Kisfaludy-társaság 1860-ban választotta tagjai közé. 1858-ban feleségül veszi Szendrey Máriát, Petőfiné húgát. Tudományos munkássága a hatvanas években rendkívül sokoldalú: Arany Koszorújának segédje, tanít a ref. gimnáziumban, 1864-től pedig a színészképző tanodában. Különös szorgalommal dolgozik a Kisfaludy-társaságban. A Deák-párt félhivatalos lapjának, a Budapesti Közlönynek 1865-ben munkatársa, majd 1867-ben a Pesti Napló szerkesztőbizottságának a tagja. Magánéletében sorozatos tragédiák érik: meghal Sándor öccse (1864), hitvesét a kolera viszi sírba (1866). Temet 1867-ben, 69-ben, majd 70-ben is: előbb barátját, Pákhot, aztán a gondjaira maradt Szendrey Júliát, végül Petőfi Zoltánt. A Kisfaludy- társaság Magyar Népköltési Gyűjteményének fő szerkesztője. 1873: a Kisfaludy-társaság másodelnöke, 1879-ben elnöke. Utolsó éveit már leginkább villájában, Leányfalun tölti. Az élet ritmusából kiszakad, hallja, hogy van valami Nyugat című folyóirat, de nem olvassa. 1909. november 9-én hal meg.
Veres Pálné Gyulai Pált kérte fel, hogy legyen az első leánygimnázium igazgatója (1869). Szilárda gyakran látott vendégül hartyáni otthonában művészeket. Gyakran látogatott el hozzájuk Vadnay Károly, Gyulai Pál, Tóth Kálmán, Thern Károly, ki egykor zongoratanár volt, valamint Gönczy Pál, aki kultuszminiszteri államtitkár volt. Rudnayné Veres Szilárda így emlékszik vissza: „Rendszerint a pünkösdi ünnepek voltak azok, amikor Pestről az én nagy örömömre gyakran láthattunk jeles írókat és művészeket vendégül házunknál, Hartyánban. Vadnay Károly egész családjával többször volt itt, Gyulai Pál és Tóth Kálmán, aki oly kedves volt azt mondani nekem, hogy költeményeit senki sem tudja annyi megértéssel, annyira a költő szellemében felolvasni, mint én és a versben kifejezett érzéseit oly hiven visszaadni.”

 

Terített öblű szélben
golyó-szaggatta
kutyaugatás.
Vadkomló foszlányai
kitartón hallgatóznak.
Agancsot dobáló
vadcsapásokon
doboló vér lüktet
kicsi őz halántékodon.
Csavarogni hívlak én!

„Talán 10 éves lehettem, mikor a helybeli orvos, kit különben igen ügyes orvosnak tartottak, egy fogamat húzta ki. Mikor édesanyám a fogat kezébe vette, rettenetes megütközésének erős hangokban adott kifejezést. Én ennek okát nem tudtam megmagyarázni még akkor sem, amikor meghallottam, hogy az odvas fog helyett egy jót húzott ki, csak csodálkoztam, hogy miként lehet ezt annyira zokon venni, hisz az nem nagy baj, ám de a gondos jó anya nem így érzett!”

1846. október 26., 3. rész

„Nem tehetség, nem! A nő valódi értéke a lélek isteni üdvössége! Mindegy, hogy Isten milyen sorsot rendel el számára,- ha a szeretetében való élő hittől lelkesült, minden sorsot el fog tudni viselni, és nem esik kétségbe, hiszen maga a derültség fennmarad. Ó! és Isten oly jóságos; oly sok örömben részesít bennünket, hogy teljesen meggyőződjünk a mulandóságunkról. Körülbelül 6 hete Pesten voltam, ahol egy rátermett orvos az egészségi állapotomról rémületbe ejtett, és néhány nélkülözést szabott ki; nagyon szomorú voltam, mert különböző feltételezésekkel nyugtalanítottam a lelkemet; de Istenem, felismerem, hogy a te jóindulatod szabta ezt ki rám; mert, ha a halál közelébe képzelem magam, a külsőségek jelentéktelenségét egyre inkább belátom.”