Gyöngyhalász

Vachott Sándorné (szül. Csapó Mária)

Írónő, szül. Pesten 1830 jan. 23., megh. Tapolcán (Zala) 1896 febr. 29. Tekintélyes nemes család leánya volt, baráti összeköttetésben állt a kor nevesebb íróival: Bajzával, Petőfivel, stb. 15 éves korában (1845 jul. 10.) férjhez ment V. Sándor költőhöz. Boldog éveik eltűnte után, mikor férje az abszolút korszak alatt börtönbe került, majd elmezavarba esett, megható hűséggel és odaadással fáradozott férje kiszabadításán, ápolásán és családja fenntartásán. Ekkor kezdett el írni, hogy megéljen belőle, ami nehéz feladat volt abban a korban. De tehetségét felismerve megjelenhettek írásai, többen (Eötvös, Deák) is támogatták. Sziklásy Ilona c. elbeszélését a Károlyi György grófné-féle 40 aranyas díjjal jutalmazta az akadémia. Három gyermeket nevelt, a gyermekirodalom művelésével is foglalkozott: a Gyermekvilágot és az Ifjúsági Könyvtárt szerkesztette; szintén az ifjúság számára adott ki Ünnepi Ajándék és Chrestomathia c. munkákat. 1861. az Anyák Hetilapja, 1862. a Szünórák s 1865-66. a Gazdasszonyok Hetilapja c. lapokat szerkesztette; mindezekben a magyar nő erkölcsi emelésére törekedett, távol a nőemancipáció divatba jövő eszméitől. 1859. és 1860. a Remény c. zsebkönyvet adta ki, melybe legjobb íróink írtak. Eötvös József báró műveiből 1860. Gyöngysorok c. és 1871. Babérlombok c. egy-egy díszes kötetet állított össze és adott ki. 1869-ben arra is volt ereje, elszántsága, hogy Veres Pálné kérésére, az akkor megalakult első magasabb képzést nyújtó magyar nőnevelő -intézet igazgatója legyen, a lányok nevelésének gondjait őrá bízták (1869/70. tanév). A szorosabb értelemben vett szépirodalom terén három regényével alapította meg írói hírnevét, u. m. Derü és boru (Pest 1855); Margit (u. o. 1858); Irma hagyományai (u. o. 1859). A 80-as években megírta emlékiratait Rajzok a múltból címen s előbb Abafi Figyelőjében, majd külön kötetben is kiadta.

Civitas Fortissima (Legbátrabb Város): Balassagyarmat:

1919. január 29-én a magyar katonák, fegyverforgató egyszerű polgárok, vasutasok hősiessége és hazafiassága volt az, amely megakadályozta Balassagyarmat és térségének az akkori csehszlovák területhez való csatolását. Sok áldozatot, vért követelve, de megvédelmezték a hazát. Az ő emlékükre, a városháza falán helyeztek el emléktáblát, mely a mai napig hirdeti dicső tettüket. 1998-ban a városháza homlokzatára és a címerbe is bekerült a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város) felirat; ezt 2005-ben az országgyűlés is elfogadta.

Veres Pálné Rudnay Szilárda: Emlékeim (részlet):

„Falusi otthonomba megérkezve, a helybeli direktorium elnöke jelent meg nálam nyolc fegyveres társával. Lefoglalták, elvették mindenemet, én azt hittem akkor, hogy örökre. Idegeneket lakoltattak be hozzám s mindenfelé romboltak, mindennel szabadon rendelkeztek kényük- kedvük szerint. Egész nyáron zürzavaros nyugtalanság környezett, beszélni is csak suttogva mertünk. Kertemet népligetté, mulatóhellyé tették, hol több izben vörös katonák is tanyáztak ágyuikkal, szabadon bocsátott lovaikkal mindenfelé pusztítva s még a keresztülfutó patak hídjait is összerombolva.” (1919 tavasza)

1846. október 26. 4. rész

„A tudatomnak soha nem szabad figyelmen kívül hagyni a szépre, jóra, nemességre, nagyságra való törekvést; csak a nagyobbra akarok törekedni a cselekedetben és a beszédben is, a barátaimat nem elhanyagolni, hanem a szeretetüket ápolni és megtartani őket, szegény embertársaim segítségére lenni. Istent mindenek fölött akarom szeretni, létezésem legmagasabb költészetével szentelni neki; mindig rá akarok tekinteni, az ő végzetét készségesen elfogadni, és mindig arra törekedni, hogy tanulságokat vonjak le belőle. Isten segítsen nekem és adja áldását, hogy gyermekemet jól neveljem fel; legnagyobb figyelmem legyen, hogy jellemét erősnek, igaznak és vallásosnak neveljem.”