Gyöngyhalász

Vachott Sándorné (szül. Csapó Mária)

Írónő, szül. Pesten 1830 jan. 23., megh. Tapolcán (Zala) 1896 febr. 29. Tekintélyes nemes család leánya volt, baráti összeköttetésben állt a kor nevesebb íróival: Bajzával, Petőfivel, stb. 15 éves korában (1845 jul. 10.) férjhez ment V. Sándor költőhöz. Boldog éveik eltűnte után, mikor férje az abszolút korszak alatt börtönbe került, majd elmezavarba esett, megható hűséggel és odaadással fáradozott férje kiszabadításán, ápolásán és családja fenntartásán. Ekkor kezdett el írni, hogy megéljen belőle, ami nehéz feladat volt abban a korban. De tehetségét felismerve megjelenhettek írásai, többen (Eötvös, Deák) is támogatták. Sziklásy Ilona c. elbeszélését a Károlyi György grófné-féle 40 aranyas díjjal jutalmazta az akadémia. Három gyermeket nevelt, a gyermekirodalom művelésével is foglalkozott: a Gyermekvilágot és az Ifjúsági Könyvtárt szerkesztette; szintén az ifjúság számára adott ki Ünnepi Ajándék és Chrestomathia c. munkákat. 1861. az Anyák Hetilapja, 1862. a Szünórák s 1865-66. a Gazdasszonyok Hetilapja c. lapokat szerkesztette; mindezekben a magyar nő erkölcsi emelésére törekedett, távol a nőemancipáció divatba jövő eszméitől. 1859. és 1860. a Remény c. zsebkönyvet adta ki, melybe legjobb íróink írtak. Eötvös József báró műveiből 1860. Gyöngysorok c. és 1871. Babérlombok c. egy-egy díszes kötetet állított össze és adott ki. 1869-ben arra is volt ereje, elszántsága, hogy Veres Pálné kérésére, az akkor megalakult első magasabb képzést nyújtó magyar nőnevelő -intézet igazgatója legyen, a lányok nevelésének gondjait őrá bízták (1869/70. tanév). A szorosabb értelemben vett szépirodalom terén három regényével alapította meg írói hírnevét, u. m. Derü és boru (Pest 1855); Margit (u. o. 1858); Irma hagyományai (u. o. 1859). A 80-as években megírta emlékiratait Rajzok a múltból címen s előbb Abafi Figyelőjében, majd külön kötetben is kiadta.