Az oroszok jobb szívűek voltak, mint a németek. Voltak olyan fiatal katonák, akik be voltak vonulva a vörös hadseregbe, és olyan 16 évesek. És az egyiket Vladimirnek nevezték, és ő kérdezte tőlem „Mama, húsvétkor hogy szoktak neked a gyerekek köszönni?”, mert ilyen értékes dolgokat kérdeztek azok a gyerekek. Mert én mindig vacsorával vártam őket, mert reggel mindég korán mentek, amikor kellett menni nekik szolgálatba. De este, mikor hazajöttek, volt egy három óra, estefelé, akkor én azért mindég úgy készítettem az ennivalót, hogy nekik is. Én úgy néztem, hogy ezek gyerekek, ártatlanok, ugye oda kellett menni, ahova küldik, mint a mi gyerekeinket, a leventéket abban az időben. És azután az egyik, Vladimirnek nevezték, hogy az én gyerekeim nekem hogy köszönnek húsvét reggelén. Hát, ugye én erre felelni nem tudtam, mer nem volt szokásba nálunk, hogy a gyerekek köszöntik a szülőket húsvét reggelén. Hát én mondom nekik, beszélgetünk, kérdeztem tőle, hogy aludtak, nem betegek-e, ezzel telt el az idő. Ők meg mondják: „Mama, nálunk nem, nálunk így köszöntjük a szülőket húsvét reggelén: Krisztus föltámadott! Krisztus föltámadott! Mi is föltámadunk!”