Gyöngyhalász

Majd később az 1848-49-iki dermesztő télen nagynénémtől Majthényi Pálnétól, Csesztvéről, hol látogatóban voltunk néhány napra, visszamentünk Balassagyarmatra. Édesanyám beteges voltánál fogva sohasem utazott másképp, mint üveges batard-ban, ennek dacára annyira megfázott, hogy mikor oda érkezve, engem a betűk ismeretére oktatott, vagyis olvasni tanított, egyszerre olyan nyomást érzett agyán az áthűléstől, hogy minden elmosódott előtte.
Hetek múlva híre járt, hogy jön az osztrák hadsereg Gyarmat felé. A megyeház ablakából kinézve, csillog, fénylik a keskeny utcából kettőnként előtűnő ulánus csapat, mindegyik lándzsáján egy apró fekete-sárga zászló lobog.
Mikor már nem volt tűrhető és biztonságos az élet Balassagyarmaton, Nagyhalápra mentünk édesanyám nővéréhez.
Egyébre már nem igen emlékszem a szabadságharc idejéből, mint édesatyámnak csákójára, melyet mint nemzetőr használt és azon sok összetört kardra, melyeket törött állapotban, akart édesatyám megtartani, nehogy házmotozáskor egészeket találjanak.
Ugyanis ki volt adva a rendelet, hogy a kardokat mind be kell szolgáltatni a hatalomnak.