Annyi minden történt már velem,
Annyiszor törték össze a szívem,
A fájdalom ezer kapuján léptem át,
Szeretnék megpihenni a sok csalódás után.

Éjszakában a csillagok is elbújnak a hold mögé,
A bánat is hálót fon meggyötört fejem fölé,
Annyiszor becsaptak már és megaláztak,
Miért van az, hogy rám csak csalódás várhat.

Mi az én bűnöm? Drága istenem ,
Mondd, meg mit tegyek?
Jobb ember már hogy legyek,
Ne törjék össze meggyötört szívem.

Jól van, ha kell, megértem én,
Ez a sors, ennyi az enyém,
Meg kell bűnhődnöm őseim bűneiért,
De miért e sok csalódás, nem értem én.

Szeretnék már ennek véget vetni,
Ennek az útnak végére érni,
A csillagokkal én is a
Hold mögé bújok,
Ott nem csalódom többé és soha nem sírok.