Máma akartam délelőtt jegyért menni, hát nem be van zárva szept. 1-ig. Nagyon jó ebéd volt, nagyon jóllaktam. Nem tudom most még, hova megyünk délután fölöltözöm megint szépen, hát majd csak lesz valahogy. Ez az érdekes, hogy egész jól érzem magam, pláne majd ha a 17. szobába nyáron nem igen szoktak jönni, majd beköltözhetem, ide de jó lenne, nem zavarna senki legalábbis remélem hogy nyugtom volna. Most tényleg így, hát rémes, nem is szeretek beszélni.
Hát ez a vasárnap délután egész jól sikerül, először voltunk a pályaudvaron Crauze után érdeklődni, utána fagylaltozni mentünk, utána egy kávéházba a Stefan platzon és még utána elmentünk a Skala moziba ahol igazán egy gyönyörű filmet láttunk, a cime a Postamester, igazán mondhatom olyan szép volt, hogy régen, de nagyon nem láttam.