Gyöngyhalász

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
-Ha vert az óra- odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyászt s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

„…ha nincs Hunnia határi közt hazánk, egyebütt e földön többé sehol sincs.” (Széchenyi István)

Valent-Hódi Mihály – festő, szobrász (Fót, 1937-), Vanyarcon élő rokonaival most is tartja a kapcsolatot (apja Valent Mihály Vanyarcról nősült Fótra). 1956 óta külföldön él, Svájcban telepedett le, ott nősült meg. Alapító tagja a Groupe N9 művészcsoportnak. Festészettel, szobrászattal, valamint rajzfilmkészítéssel foglalkozik. Kezdetben főként kollázsokat alkotott. Plasztikáit először feketére festette, majd később élénk színek használata felé fordult. Elsősorban fával dolgozik, belsőépítészettel is foglalkozik. Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt. Köztéri szobra található Genfben (Totem).

A régi rendszerben a katonai szolgálat kötelező volt, nem úgy, mint napjainkban, hogy hivatásos katonák vannak pénzért. Engem is besoroztak, majd behívtak, Budapesten, az egyik laktanyában kaptunk elhelyezést. De nyáron nem ott szolgáltunk, kimentünk Gödöllőre. Én páncéltörő egységhez mentem, minden páncéltörőnél heten voltunk katonák, meg a parancsnok. Majd nyáron azért gyakran elmentünk Budapest külső kerületeibe, ahol annak idején a Szabad Európa Rádió zavarállomása épült, és ott dolgoztunk. ’56-ba is, nem tudtuk, hogy mi fog történni, azt hallottuk, hogy a fiatalok tüntetnek, az egyetemisták, de a laktanyán belül kikapcsolták a rádiót, úgyhogy közelebbi híreket nem hallottunk. Azon a napon, 23-án is kint voltunk Rákospalotán, majd bejöttünk délután, akkor összeszedték a katonákat, akit találtak a laktanyán belül, és teherkocsikra ültették, föltettek ilyen fémvázákba lőszereket, és akkor már gyanús volt, hogy hova is megyünk. Gyakorlatra megyünk? Többek között engem is fölültettek egy kocsira, kb. 20 teherkocsi ment. És akkor tudtuk meg, hogy a Magyar Rádió stúdiójához kell menni, a Bródy Sándor utcába. De a Kerepesi úton lefelé, ahogy haladtunk, golyózápor érte a kocsikat, egy templomtoronyból lőttek a katonákra. Hát, ott szétszéledtünk, úgyhogy többek között én is leugrottam a kocsiról, visszagyalogoltam, nem volt még messze a laktanya. A körletben elbújtunk, többek között én is elbújtam, de megtaláltak és azt mondták, le kell menni az alakulótérre. Eligazítást kaptunk, és újra ki kellett menni teherkocsikkal. Akkor már nem sikerült a kocsiról leszállni, simán bementünk a Bródy Sándor utcába, és ott már lehetett hallani lövéseket jobbról, balról, a tetőről. Nekünk nem volt különleges fegyverünk, csak a karabély volt, de a lőszer nem volt, az a kocsin maradt, lőszer nem volt senkinek, én tudomásom szerint, akik akkor értek ki, azok nem bontották föl a ládákat. Csak védelembe akartak menni a stúdióhoz, mert a diákok el akarták foglalni a stúdiót. Emlékszem, hogy a stúdiót akkor tatarozták, az egyik utca sarkán mentek föl a létrán, nem tudom, hogy diákok voltak-e vagy kik voltak. És a szemben levő épületből meg lőttek be az ablakokba. Úgyhogy ott kb. egy emeletre fölment az a férfi, és leesett a malteres ládába, tehát meglőtték. Hogy bentről-e vagy kintről, azt nem tudjuk. A tiszt összefogott minket, vezényelt, hogy a Vas utcából a tüntető tömeget el kell oszlatni. Ő ment elöl, utána a katonáknak kellett menni, a fegyver nálunk volt, de a tiszteknek volt azért lőszer, és hát láttam azon az estén, hogy egy tiszt vaktölténnyel meglőtt egy személyt. És akkor azt fölemelték, és mutatták a civilek, hogy így gyilkolnak a katonák… (Folytatjuk…)

Rudnay Józsefné Veres Szilárda az aradi vértanúkról

Édesatyámnak (Veres Pál) egyik fivére mint katonatiszt Világosnál foglyul esve az aradi várba került, ott atyám meg is látogatta őt és hozott magával művészileg kifaragott fa karpereceket, melyeken apró falakat fügött, jelképezve a békót. Ezeket az ottani foglyok faragták. Egy némelyiken e szavak is voltak kifaragva: „Pannonia vergiss deine Todten nicht! Als Kläger leben sie!” (Pannónia, ne felejtsd halottaidat! Panaszosként éljenek tovább!) Ezt egy osztrák tiszt írta fel a vár falára, s a 13 vértanúra vonatkozott, az Aradon kivégzett tábornokok nevének kezdőbetűit jelezték: Pöltenberg, Vetter és Vécsey, Damjanich, Tóth és Török, Nagy, Aulich, Kiss, Lázár, Leiningen, Lahnen és Schweidel.
Mint fiatal leánynak egyetlen ékszerem egy vas-lánc karperec volt lakattal, mely szintén nemzetünk rabláncát jelképezte.

Ködös október, havas év vége:
Október csúf ember. Hol hideg, hol meleg, hó, harmat, dér és eső váltogatja egymást; a nappalok mind tovább rövidebbek lesznek, fekete felhők gyülekeznek. Ködös októberre havas december jön. 20-a az első őszi fagy fellépésének átlagos időpontja.- „Orsolyakor takard be a káposztádat,- Mert Simon- Juda már hóval tömi be a szádat!”- „Akár haszon, akár kár- Simon- Juda a határ.” Mindszent hava. Ha mindszent havában dördül a menny, nagy szeleket jelent, de semminek sem árt. Farkas 31-én már farkával hajtja a hófellegeket. Hogyha a fákról a levelek nehezen hullnak, hideg telet éreznek, mely után sok hernyó lesz.

Nógrád megyében van a Cserhát hegység,
Nem messze tőle Vanyarc kis község.
Vanyarc község arról nevezetes,
Veres Pálné itt született.

Veres Pálné volt az, aki
Nőknek a jogát harcolta ki.
Beniczki Hermin a lánykori neve,
Veres Pálnak volt a felesége.

Templom bejáratánál van a táblája,
Temetőbe pedig a kriptája.
Budapestről az iskolások
Szoktak eljönni a kriptához.

Egypár verset elszavalni,
És koszorút is elhelyezni.
Ezzel én most elbúcsúzok,
Jó egészséget kívánok.