Gyöngyhalász

Vettem a ruhához egy helyes kis snittet, remélem, majd megtudom csinálni, különben nincs semmi este, mindig, mikor lefekszem, tornázok, ápolom az arcom, úgyhogy szép, higiénikus életet élek. Azért hiszem már én is el, hogy a tisztaság a legnagyobb orvos és a levegő. Zuzi máma egész helyes volt. Fekszem le, mert holnap megint korán kell kelni, és akkor bizony nem tudok. Várok levelet Bogártól, de eddig még nem jött.

Máma akartam délelőtt jegyért menni, hát nem be van zárva szept. 1-ig. Nagyon jó ebéd volt, nagyon jóllaktam. Nem tudom most még, hova megyünk délután fölöltözöm megint szépen, hát majd csak lesz valahogy. Ez az érdekes, hogy egész jól érzem magam, pláne majd ha a 17. szobába nyáron nem igen szoktak jönni, majd beköltözhetem, ide de jó lenne, nem zavarna senki legalábbis remélem hogy nyugtom volna. Most tényleg így, hát rémes, nem is szeretek beszélni.
Hát ez a vasárnap délután egész jól sikerül, először voltunk a pályaudvaron Crauze után érdeklődni, utána fagylaltozni mentünk, utána egy kávéházba a Stefan platzon és még utána elmentünk a Skala moziba ahol igazán egy gyönyörű filmet láttunk, a cime a Postamester, igazán mondhatom olyan szép volt, hogy régen, de nagyon nem láttam.

Na, már júniusba vagyunk és még igazán alig volt rendes idő, nem tudom, úgy kéne nekem cipő, kalap, kesztyű meg nyári kabát. Hát mit csináljak, ha nincs. Eddig még nem történt semmi, talán megyek délután Zuzival valahova. Én is egy nagy marha vagyok, ha van újság, nem írok semmit, ha meg nincs, összeírnám az egész füzetet. Mint például most is, megvárom még az estét, meglátjuk, mi történik még addig. Voltam moziban, megnéztünk egy rém buta filmet, egy rém ronda nő ez a Zuzi, már nagyon kiismertem. Először is azt mondta, hogy menjünk moziba, azt mondtam, jó elmegyünk moziba, a Burgba. Ott azt mondja, hogy ő nem jön ide most, neki 6-ra haza kell menni elmegyünk egy másikba, a Krugba. Ott aztán, mikor vége volt, meg akartak ismerkedni velünk fiúk, vagyis velem, mert vele szegénnyel, elzavarta őket. Hát, nem bánom, de azért pimasz, tartozik most már vagy egy 80 ’fillérrel’, de még nem láttam viszont. És legjobb az, hogy mondtam, én úgy szeretnék parafa cipőt, erre mondja, hogy neki van, kérdem hol vetted, és mennyibe kerül, erre mindenre azt mondja, hogy fogalma sincs róla. Később mikor aztán én azt mondtam, hogy ja, persze tőled ilyesmit nem lehet kérdezni, mert te úgyse mondod meg, erre aztán kisüti, hogy hol vette, de ez nem igaz, mert hazudik, mintha könyvből olvasná. Színházit vettem és azt olvasom.

Máma csak az volt érdekes hogy Laci két szolgája keresett föl kérdezni, hogy van Laci, gondoljam, hogy tényleg azért jöttek vagy másért. Nem tudom de nekem más gondolataim vannak. Klára  nénivel voltunk azt a paraszt asszonyt kérdezni, nagy rumli volt, de legalább értelme van. Hívtak a fiúk, hogy menjek valahova, hát én mondtam, hogy nem mehetek. És nem is mennék tényleg. Különben varrtam is, mindig itthon vagyok, egyéb újság nincs.

Máma nem történt semmi, hacsak az nem ,hogy voltam Bözsivel és  Kosztrával sétálni. Eleget szaladgáltam ma igazán már jól esne lefeküdni. Írtam Lacinak, hát szóval így telnek a napok és nem másképp. Istenem, ha jó idő lenne vasárnap, mehetnék kirándulni, talán lesz jó idő.

1940.V.28. kedd

Nem írtam semmit, mert különösebb eset nem volt, hacsak az nem, hogy Bánéknál voltam és mikor hazajöttem az első gyönyörű nagy epreket ettem. Ezt utoljára írom, mert tegnap hamar lefeküdtem és így nem írtam semmit.

1940.V.29. szerda

Reggel mikor fölkeltem, bizony nem kaptam levelet, gondoltam magamba egye meg az ördög én nem mérgelődöm. Délután pedig leálltam nagymosást rendezni, már nagyba mosok mikor beállit a Frau Mumi, hát írt a Bundás. De az érdekes nem ott van, hanem ott, amikor azt írja hogy ’nem szabad a Ripszivel járnod, mert akkor én nem szeretlek’. Kész vagyok a mosással, fölöltöztem, leültem varrni, szól a telefon Juli nincs-e ott, erre én megyek oda, hát mit tesz Isten ki volt, Ripszi, azt hittem elájulok, és hogy még mit mondott, hogy szabad-e találkozni velem, hát én mondtam, hogy nincs időm. Ő mondta, hogy majd máskor hív föl, mondtam rendben, van. De milyen érdekes játéka a véletlennek, hogy Laci most írja, hogy ne találkozzak vele, stb., és ő pont most hív föl. Helyes fiú, nem mondom, de szeretni komolyan soha nem tudnám, játszani, bolondítani mint Lekszit, Tibort stb. tudnám, és jól kitolni rajtuk, mert ezeknek ez kell, én és Te nem tolsz ki rajtuk, Te buta nő, akkor ő tol ki rajtad.
Azért Bundáskára ez nem vonatkozik, mert ő igazán nagyon becsületes, és nagyon-nagyon jó, melyik vőlegény tenné meg azt, amit ő tesz meg, egyik se. Hát ha akár mikor azért se félek, az nem mérvadó, mert igazán szeretem Bundást, csak én is Olyan dilis vagyok, egyszer szeretem, másszor nem.
Hát kiváncsi vagyok, mi lesz még Pipszivel. Ha kér randit, megmondom hogy nem lehet és kész, nem gorombán, mert igazán olyan helyes pofa, de megmondom, hogy értse meg, hogy nem lehet és kész. Sajnálom, mert úgyis unatkozom, nem lenne rossz, de nincs szívem, vagyis pofám. Igaz, hogy nem lehet tudni, hogy ő mit csinál ott, mert biztos van lányismerőse, mert azért gyanús nekem, hogy ő így ír, soha nem írt ilyen levelet, hát nem tudom, majd meglátom.

Egy hete hogy a drágaság nem írt, de ez engem hidegen hagy, mert különben az ember kibosszankodná a gyomrát. Hát bizony nem írogatok én se olyan gyakran leveleket, mert bizony elég más bajom van nekem, nem pedig még hogy írom-írom a leveleket, és senki nem válaszol rá.
Megint itthon vagyok, megvarrtam a vörös ruhát és félig a fehéret, most lassan belefogok a pepita megvarrásához is. Majdnem mindig itthon vagyok, mert nem is tudom, hogy hova menjek, és jobban érzem magam, ha itthon lehetek, ez nekem többet ér. Úgy szeretnék ma korán lefeküdni. Az iskoláról nem írok semmit, mert ott is német óra, aztán festem a korsót vagy pedig kézimunkázom. Hát így telik az idő a kolostorba. Ha még egyszer mehetnék Dortenstenba, olyan boldog lennék. De talán megyünk az ősszel vagy szeretnénk menni, ha a Jó Isten megsegítene. A mai nap meglehetősen nyugodtan telt el eddig. Nem tudom mi lesz még, most szeretnék megint korán lefeküdni, ez az egyetlen, ami van ma és a Klára nénitől kaptam bonbont, ez a legfontosabb.

Na, máma olyan biztos voltam, hogy kapok levelet is, nem kaptam. Nem tudom, de furcsának találom, hogy nem ír. Na mindegy, én nem fogok mérgelődni e miatt, hogy ír-e vagy nem nekem. Úgy látom, ha így megy, meg fogom unni ezt a dolgot. Most reggel írok, kíváncsi vagyok, mi fog történni a mai napon, biztos bosszankodik az ember megint egy rakást. Voltam már templomban, megírtam anyáéknak egy levelet, én nem tudom, ilyen kedvetlen vagyok mehetnék sétálni, de igazán semmi kedvem nincs.Éppen gondoltam reggel hogy milyen jó lenne, ha Bundás itt lett volna, ő is fölvette volna a szép új drapp ruháját én is az enyémet és mentünk volna együtt el sétálni. Oly szomorú vagyok, hogy nem is először, furcsa, meg aztán mikor én már igazán sok levelet írtam neki és Ő még csak két levelet írt nekem. Hát bizony nem így képzeltem el jövendőbeli férjem! Mindig valami egészen másra gondolt az ember, mindig udvarias, minden kívánságom teljesíti, Ő jöjjön mindig hozzám, Ő kunyeráljon ha akar valamit és nem pedig, á hagyjuk… És főleg, hogy mindig rajtam lógjon, mindig jöjjön utánam, nem úgy, mint az az utálatos, direkt könyörögni kellett, hogy na, beszélgess velem, én azt hiszem nem is szeret csak most már talán, mert nagyon becsületes talán, nem tudom. Igazán mindig talál valamit, csak hogy ne kelljen velem lenni. Na mindegy, meglátjuk, még mit hoz a jövő. Majd elintézzük ezt is valahogy. Azt gondolja, hogy én bolond vagyok majd négy-öt évig rá várni. Addig már én rég elfüstöltem. Nem vagyok bolond négy-öt évig, majd ha megőrültem. Ha utazni akar, attól én még lehetek a felesége. Á, ha az ember panaszkodik, annak bizony se vége, se hossza, én is egy nagy Marha vagyok nagy M-mel.
Hát kint voltunk a temetőbe, utána beültünk egy vendéglőbe, nagyon elégedetlenek az emberek, ezek a mai idők bizony rémesek, mindenki csak szidni tud, ott is azok az emberek hogy beszéltek, rémes. Hát így telnek a napok unalmasan. Na de azért nem lehet panaszkodni. Örülök, hogy írhatom ezt a Naplót, itt legalább kipanaszkodom magam úgy, ahogy akaraom.
Igy  ha még írok valamit, azt majd inkább holnap utána írom, mert most aludni akarok menni.

1940. V. 25.,  szombat

Nem is vasaltam, na nem baj, de viszont kaptam levelet anyáéktól, ez viszont nagyon sokat ér. Válaszolok is nekik hamar, azért szemtelenség, nem ír se Kovács Évi, se Edit nem beszélne az  Erzsikéről. Úgy sajnálom szegény Mamát, olyan szomorú, én nem tudom, ő azt mondja, hogy a Kálmán úrék miatt röstelli magát, de én látok, amit látok, hiába a Kum hiányzik neki, és meg is értem, fene egyen meg, ronda férfiak, mind, ahányan vagytok. Szegény, én igazán úgy sajnálom, ha valahogy úgy vele érzek magam, ha talán most én is elutaztam volna, olyan egyedül lenne, mert az a ronda Hanna néni, azzal megérteni egymást nem lehet, Klára néni egy áldott jó asszony, de bizony ő is furcsa most, se Kum atya, senki se lenne. Hát bizony el tudtam képzelni, szegény, én úgy sajnálom, hogy jómagam is sírva fakadok. Együtt voltunk el délután, sétáltunk szép parkokba, aztán beültünk egy kávéházba ahol nagyon jó fagylalt volt. Már ott is egész idő alatt hol sírt, hol megint nem, hát szóval szomorú nagyon, óh, hogy az ember nem tud boldog lenni, bizony ez nagyon szomorú.
Úgy megkedveltem ezt az írást, hogy most 11 óra van, és én képes vagyok most írni. Ez nem is napló, hanem inkább följegyzés, hiába nem tud kimenni a fejemből szegény Mama. Én nem tudom, ő is melankolikus egy kicsit, ő is olyan érzékeny és hiába, az ilyen embereknek mindig több a keserűség, mint egy másik embernek. Annyit firkálok, hogy hamar végére járok ennek a kis füzetnek.