Sárgul a lomb, lehervadott a mező virága,
A kifáradt természet már téli álmát várja.
Őszült fővel is szent neved boldogan áldhatom.
A kifáradt természet már téli álmát várja.
Az őszi szél, amerre leng, megzörren a levél,
S azt suttogja, midőn lehull, meghal mind, ami él.
Az enyészet dúló keze lever és eltemet
Százados fát, gyönge bimbót, aggot és gyermeket.
Múlandó itt alant minden, öröm és a bánat,
A hatalom s örök élet, Uram, csak tenálad.
Engemet is az időnek gyors folyama ragad,
S egykor mi most vonz, kecsegtet, tőlem mind elmarad.
Tudom, hogy a halálrévet ki nem kerülhetem!
Óh, hogy áldva érjek oda, segélj jó Istenem!
Add, a hitnek gyümölcseit, hordja éltem fája,
S az igazság és szeretet legyen koronája.
Őszült fővel is szent neved boldogan áldhatom.