Gyöngyhalász

Iskolai emlékek (özv. Gubó Pálnétól)

6.-ba, mikor jártam, a tanító nagyon szigorú volt, mikor az egyszeregyet kérdezte. Az asztalhoz ki kellett menni. A fiúknak a hátán a bőrt megfogta, ide-oda rakosgatta, ezt mondta: „Hej, tedd rá, most tedd rá, mert holnap már nem érsz rá!” 6.-ba nem verte  a lányokat, nem húzta fel a szoknyájukat. A gyerekek haza mentek panaszkodni. Az asszonyok elmentek panaszkodni, minek veri a tanító a gyereket. Nem ő neveli! Ő azt mondta, hogy mit csináljon velük, ha a padon ugrálnak.
Kimentem én és a barátnőm, aki mellettem ült, az asztalhoz (4 lány volt, aki a 6.-ba járt és 7 fiú). A tanító elmondta, hogy az asszonyok voltak panaszkodni, majd akkor egymástól fogjuk kérdezni az egyszeregyet. Mi egymástól kérdeztük, én is tudtam jól (az irkán tanultunk). Az első, ha nem tudott válaszolni gyorsan, a másik két pofont adott neki. Már mind a ketten sírtunk. Vertük egymást. Sírva mentünk a padba. Én is adtam vissza a barátnőmnek. A tanító jót nevetett: „Én szigorú voltam veletek, most ez jó volt, kaptatok egymástól jó pofonokat!” Sírva meséltük el otthon, hogy mi volt az órán. A szülők másnap visszajöttek a tanító úrhoz, és azt mondták, hogy álljon vissza inkább a régi rend.